| Kezdőlap
Tiszaszőlős weboldala
|
2009. október 26. hétfő 08:52 |
 Emlékezni és tiszteletet leróni gyűltek össze a tiszaszőlősiek az iskola tornatermében október 22-én délután.
A Himnusz hangjai után Kerekes András polgármester ünnepi beszédében méltatatta apáink, nagyapáink nemzedékének bátor tettét, hogy felkeltek a zsarnoki rendszer ellen, tiltakoztak a nemzeti önbecsülés, az erőszak, a Kelet-Európát gúzsba kötő hatalom ellen. Bár harcuk elbukott, de nem bizonyultak gyávának, ügyetlennek, mert a történelmi körülmények erősebek voltak náluk. Pedig csak egy szabad, semleges Magyarországot szerettek volna elérni… Az üzenete azonban máig ható: soha nem szabad megtörni, feladni, beletörődni abba, hogy kiszolgáltatva, a választás szabadsága nélkül éljük le életünket. Emberré és magyarrá a megszerzett, és megőrzött méltóság tesz. Ez szüleink, nagyszüleink nemzedékének ajándéka, amire magyarként legyünk büszkék.
Az ünnepi beszéd után az iskola tanulói korabeli ruhákban, a pesti utca „díszletei” között versekkel emlékeztek az 53 éve történt eseményekre.(Felkészítő nevelő: Szabóné Szegedi Edit) A méltóságteljes ünnepség után a Szabadság téren megkoszorúztuk a tavaly felavatott emléktáblát, a gyerekek pedig kis zászlókkal, mécsesekkel díszítették a teret.
|
|
Utolsó frissités ( 2009. október 26. hétfő 09:01 )
|
|
2009. október 12. hétfő 10:29 |
Az Óvodai nevelés országos alapprogramja kimondja, hogy a „ A népdalok éneklése a gyermek néptáncok és népi játékok a hagyományok megismerését és továbbélését segítik. A gyermek megismeri a szülőföld az ott élő ember, a hazai táj, a helyi néphagyományok, a szokások és a tárgyi kultúra értékei, megtanulja ezek szeretetét, védelmét is.”
Ennek szellemében, a helyi szokások megtartásával az idén is szüreti mulatságot rendeztünk az óvodánkban. Az ünnepi ráhangolódás az ovi galériában látható szüreti eszközök kiállításával kezdődött.
A mulatság napján a nagycsoportos óvodások a szüret hagyományihoz kapcsolódó népi játékokkal, az óvó nénik bordalok éneklésével kedveskedtek vendégeknek és az óvodásoknak. Ezután Nagy Csaba néptánc bemutatójában gyönyörködhettünk, majd akinek kedve támadt táncot ropni a közös táncházba is részt vehetett.
A szüreti mulatság napján a gyermekek az otthon leszüretelt szőlőt reggel magukkal hozták az óvodába, melyet szülők segítségével és a gyermekek közreműködésével - bemutatva a szüret munkafolyamatait - ledaráltunk, majd levét kipréseltük. Az ízletes, édes must mellett finom pogácsával és őszi gyümölcsökkel kínálgattuk a gyermekeket és a vendégeket. Volt ám eszem-iszom, dínom-dánom!
Óvó nénik
|
|
Utolsó frissités ( 2009. október 12. hétfő 10:36 )
|
|
Különös örökség - könyvbemutató a Könyvtárban |
|
2009. szeptember 03. csütörtök 13:41 |
Müller Katalin - alias Salome Viktória - augusztus 29-én mutatta be a Különös örökség c. első könyvét. Műfaja szerint orvosregény, de fordulatos cselekményében fontos szerepet játszik a szerelem. A Németországban élő magyar származású főszereplő - Maier Klára - egy klinikán megismerkedik Salamon professzorral, és ettől a naptól kezdve mindkettőjük élete megváltozik. Az orvos egyre több időt tölt a kórházban, hogy Klára közelében lehessen. A kórház fehér falai között azonban misztikus, sőt tragikus dolgok is történnek. A cselekménybe újabb személyek bonyolódnak, nyomozás indul, de a folytatást már csak könyvből tudhatjuk meg...
Az írónő elmondása szerint könyve a képzelet szülötte, bár egy esetben valóban megtörtént eseményt is beleszőtt. Jelenleg két újabb könyv megírásán is dolgozik, de erről többet nem árulhat el.
A könyv megvásárolható a Könyvtárban.
A könyvbemutatón készült képeket megtekintheti erre a linkre kattintva! |
|
2009. szeptember 03. csütörtök 13:26 |
Tanévnyitó az iskolában
Mozgalmas nap kezdődött szeptember 1-én az általános iskolában. 124 kisdiáknak szólt az iskola csengője. A kisebbek szülőkkel jöttek, az elsősök az óvodában gyülekeztek, és onnan óvó nénik kisérték át az iskolába. Már az iskolaudvaron elkezdődött a nyár emlékeinek felidézése, sőt Oláh Marcell 5. osztályos, Dusza Dominika 2. osztályos tanulók részletes beszámolót tartottak. Verssel köszöntötték társaikat Hajnal Piroska, Oláh Tamás és Paska Ferenc.
Tar Lajos igazgató úr ünnepi beszédében megköszönte az iskola fenntartójának a nyári karbantartási munkákat, és tájékoztatta a tanulókat és a szülőket a legfontosabb feladatokról. Az iskola sokféle kulturális és sport programmal készül, de a legfontosabb dolga minden tanulónak a tanulás. A tantestületben nem történt lényeges változás, új nevelő Szabó Anikó angol szakos tanár, aki az 5. osztályosok osztályfőnöke lesz. Külön is köszöntötte a 16 elsős kisdiákot, és apró ajándék kíséretében kívánt sikeres iskolakezdést, jó tanulást. A Szózat hangjai zárták az ünnepséget, majd az osztályfőnökök vezetésével mindenki a tantermekbe vonult. Csak az első osztályosok közül szeppent meg néhány kisdiák, de ők is hamar megvigasztalódtak, mert az első nap csak délig tartott...
Tekintse meg az évnyitó képeit erre a linkre kattintva!
|
|
Utolsó frissités ( 2009. szeptember 03. csütörtök 13:27 )
|
|
Beszámoló a virtusvetélkedő döntőjéről |
|
2009. szeptember 02. szerda 10:21 |
Nemzetközi döntő, 9. helyezés!
Augusztus 14-15-16-án került megrendezésre a virtusvetélkedő nemzetközi döntője. Öt kategóriában összesen 34 csapat mérte össze tudását. Pénteken 10 órakor indultunk az útra, hisz az előttünk álló 400 km hosszúnak bizonyult. Csapatunk összeállítása a helyi elődöntőhöz képest kissé megváltozott, de ez sem riasztott minket vissza a megmérettetéstől.
Fél hat körül megérkeztünk Táplánszentkeresztre, felvertük sátrunkat, majd megtekintettük a „küzdőteret”. Bár minden versenyszám ismerős volt, de amikor testközelből megláttuk a súlyokat, a távolságokat felmerült bennünk a kérdés: ”Mi biztosan itt akarunk lenni?” A verseny egyik szabálya, hogy ahány csapat, annyi versenyszám! Ez Tiszaszőlősön 6, Táplánszentkereszten 34 volt. Így könnyebben érzékelhető mindenki számára a verseny nehézsége. A közös vacsora és a megbeszélés után elfoglaltuk szállásunkat Szombathelyen, és készültünk a szombati erőpróbára.
Kattintson a linkre a Virtusvetélkedő döntőjén készült képek megtekintéséhez!
|
|
Utolsó frissités ( 2009. szeptember 02. szerda 10:23 )
|
|
Bővebben...
|
|
|
Augusztus 20 - az új kenyér ünnepe |
|
2009. augusztus 19. szerda 08:29 |
A szőlősi kenyér
A régi paraszti háztartásban a kenyérsütés a háziasszony dolga volt. Kenyeret általában egy héten egyszer sütöttek, aminek aztán a következő sütésig ki kellett tartania.
Tizennégy éves korára egy lánygyereknek már el kellett sajátítani a főzés tudományát, 15-16 éves korára pedig a kenyérsütést is. A kenyeret akkor még nem élesztővel készítették, hanem kovásszal, amely az egész folyamatnak a legfontosabb kelléke volt. Nem véletlen, hogy a kovász - amelynek morzsoltka vagy pár volt a neve - minden családban féltve őrzött kincs volt, ezért ez a család összetartozásának is a jelképe. A kovászt kétféle módon készítettek. Sütéskor vettek ki a tésztából, azt liszttel összegyúrták, megsavanyodott, majd megszáradt vagy gyenge sósvízzel leforrázták a lisztet, azt összesodorták, egy kis komlót főztek, átszűrték, és annak levével összenyomkodták, megvárták, amíg megsavanyodik, szétterítették és megszárították.
|
|
Utolsó frissités ( 2009. augusztus 19. szerda 08:59 )
|
|
Bővebben...
|
|
| | << Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>
| | Találatok 50 - 56 / 98 | |
|
Ma 2012. február 23. csütörtök, Alfréd napja van. |
|
Mini eseménynaptár |
 |
2012. Február |
 |
|
|
|